A magyar médiát is többször körbejárta már a hír, hogy a svéd Népegészségügyi Hivatal új eljárásrendje szerint csak a rizikócsoportokba tartozókat tesztelik COVID-19-re, a többieket otthonmaradásra bírják, vagy éppen hazaküldik, gyógyulgassanak a négy fal között.
A péntek esti posztom után jött a fent olvasható hír. Amikor először olvastam, azt hittem fake news, annyira szürreálisan hangzott. Azonnal utánanéztem; a svéd vezető médiaoldalakon olvasható volt a hír, és nagy nehezen a hivatal oldalán is megtaláltam, jól elrejtve. Eszerint új stratégiát ajánl a régióknak (megyéknek) a Népegészségügyi Hivatal (Folkhälsomyndigheten), azaz nem szükséges minden koronavírusra utaló tünettel jelentkező egyént tesztelni, csak a rizikócsoportba tartozókat. Az is szerepel a hivatal oldalán, hogy a Stockholmi Régióban már eszerint járnak el.
A ma, vasárnap 14:00-kor publikált adatokból azonnal ki is tűnik, hogy tényleg alkalmazzák az új direktívát, azaz kozmetikázzák az adatokat. A szombati 924-ről 992-re emelkedett a koronavírusos esetek száma, tehát 68-cal magasabb „csak” az előző naphoz képest. Ami azért érdekes, mert péntekről szombatra 149, míg csütörtökről péntekre 155 volt a növekmény. A görbének exponenciálisan kellene emelkednie a felfutási fázisban, márpedig az európai trendeket nézve nehéz elképzelni, hogy ne így lenne Svédországban. A leginkább fertőzött Stockholm megyében szembetűnő (és igazolja a fentieket), hogy szombatról vasárnapra mindössze 18 új esetet regisztráltak, így emelkedett 341-ről 359-re az esetek száma.
Koronavírusos esetek növekedése, napi bontásban
Elképzelem, amint a svéd kormányülést, Stefan Lövfen miniszterelnök egy svédesen visszafogott felcsattanással kezdi. „Gyerekek, ezt a sok hülyét! Mindenki szembejön az autópályán! Olaszok, magyarok, horvátok, törökök, franciák bezárták az iskolákat?! Dánok, norvégok, csehek, lengyelek még a határaikat is lezárták?! Elment az eszük!” Az országos járványügyi vezető, Anders Tegnell el is magyarázta a médiában sokfelé hamar, miért felesleges minden gyanús esetet tesztelni és követni a fertőzés útját. A tévéstúdiókat is elárasztották a szakértők (pl. ITT), hogy elmagyarázzák, hogy miért is butaság, amit a norvégok és a dánok csinálnak. Rossz az irány… Pandemia van? Nem érdekes! Mit ajánl a WHO? Butaság. Kontaktkutatás? Felesleges!
Csütörtökön este kaptunk egy e-mailt az óvoda vezetőjétől, akit itt rektornak hívnak. Felhívta a figyelmünket, hogy a hatóság nagyon magasra emelte a koronavírus fertőzésének veszélyét, ezért, ha a gyermeknek a legkisebb megfázásos tünete van, maradjon otthon. Eddig rendben is van, de utána hozzáteszi, ha a testvérnek vannak tünetei, attól még jöhet az egészséges gyerek. Epidemiológusok nemzetközi ajánlásával…
Tegnap bejártam fél Uppsalát kézfertőtlenítőért, de nem találtam egy boltban, vagy patikában sem. Nem kapható, ahogyan maszk sem. Az egyik patikában meg is kérdeztem, hogy mikorra várható. A patikus, némi lesajnálással vegyes megvetéssel közölte, talán április közepére. Addig majd nem fogunk meg semmit…
Alkoholos kézfertőtlenítő és szájmaszk elfogyott
Nehéz mire vélni ezt a bénultságot, ami Svédországban tapasztalható. Az előző posztomban két okot is leírtam, ami befolyásolhatja a svéd döntési mechanizmusokat. Talán még azzal egészíteném ki a leírtakat, hogy a svédek úgy működnek, hogy ami nem egyértelmű és nem helyezhető azonnal egy korábban jól működő dobozba, azzal nagyon sokat tudnak babrálni, mire valahová kilyukadnak. Valamint a stresszhelyzeteket nem tudják kezelni, a hétköznapokban sem, inkább elnéznek a problémák felett, vagy elegánsan nem vesznek róluk tudomást. De mi várható, ha simán hazaküldenek betegeket, nem ellenőrzik a fertőzöttek környezetét, kontaktszemélyeiket és nem gátolják meg, hogy az emberek tömegesen találkozzanak egymással? Sok jó biztos nem.
Frissítés: Vasárnap 17 óra körül sajtótájékoztatót tartott Stefan Lövfen miniszterelnök, aminek fő üzenete az volt, hogy Svédország nem tervezi lezárni határait. Ismét kitért rá, hogy aki beteg, maradjon otthon, időseket ne látogassák és gyakran mossanak kezet az emberek. Semmilyen újabb intézkedésrő nem beszélt, vagy helyezett kilátásba
Kép és szöveg: Bugnyár Zoltán
Ráadásnak egy svéd mém. Az egész világ vs. Svédország - "Svédország alaposan felkészült"
Az utolsó 100 komment: